Rajzpályázat

Nyomozós kaland-játék mesekönyvet is nyerhetnek, akik részt vesznek a Helyesen magyarul rajzpályázatán

Megjelent Kőszegi-Arbeiter Anita második mesekönyve A főhős Te vagy címmel. Erről és a helyesírás fontosságáról beszélgettünk Anitával.

A Helyesen magyarul olvasói már ismerhetnek, hiszen korábban már készült egy interjú veled az első könyved, a Csenge tündérkertje kapcsán. Milyen fogadtatása volt?

Kőszegi-Arbeiter Anita, A főhős Te vagy című könyv szerzője
Kőszegi-Arbeiter Anita, A főhős Te vagy című könyv szerzője

Nagyon jó. Még én is meglepődtem, hogy mennyien szerettek volna hozzájutni. Először főleg az ismerősök kerestek fel, hogy szeretnének, de egyre több megrendelést kaptam másoktól is. Több bemutatót is tartottunk, és mindenki dicsérte, hogy milyen szép lett. Sőt, sok fiús anyuka is jelezte, hogy a kisfia is szereti a mesét, pedig elsősorban lányoknak íródott. Nagyon örülök, hogy ennyire jó fogadtatása volt.

Azóta elkészült második könyved is A főhős Te vagy címmel, amelyet hamarosan meg is vásárolhatnak a kedves olvasók. Ez témában és stílusban is más lesz, mint az első volt. Mesélnél róla?

Abigél és Andris születésnapi nyomozása a címe. Egy ikerpárról szól, akik szülinapi ajándékot keresnek a házban. Az új mesekönyv egy kaland-játék könyv lesz, a kis olvasók dönthetnek, hogy a főszereplők merre nyomozzanak, így mindig más és más vége lehet a történetnek. Kamaszként nagyon szerettem az ilyen típusú könyveket.  Egy még meg is volt, Hófehérke témában, ezt olvastam Csengének, bár ez főleg nagyobbaknak szól, de annyira szerette, hogy gondoltam, készítek neki egy saját kaland-játék könyvet.

Eredetileg csak egy kislány nyomozott, de Csenge tündérkertje kapcsán sokan kérték, hogy a következő mese kisfiús legyen, ezért lettek a szereplők ikrek. Az ajándéknyomozás pedig közel áll a szívemhez, mert gyerekként én is csináltam. Az illusztrációt megint Tarr Andrea barátnőm készítette. Több tervet is készített, mire meglett a tökéletes rajt. Már a képeken is látszik, hogy két zsivány, huncut kisgyerekről van szó.

Kőszegi-Arbeiter Anita A főhős Te vagy című kaland-játék könyve
Kőszegi-Arbeiter Anita A főhős Te vagy című kaland-játék könyve

Tervezed a folytatást? Mi lesz a következő könyved témája?

Csenge tündérkertjéből és a kaland-játék könyvből is tervezek folytatást, sőt, készül egy kutyás mese is Zsivány kutyák kalandjai címmel, ami a három rosszcsont kutyusunkról fog szólni. Jövő tavasszal fognak megjelenni, először Csenge tündérkertjéből Menta meséje (de készül egy új szereplő meséje is), után pedig újra Abigél és Andris nyomoz, ezúttal egy múzeumban.

Terveim között szerepel még a lakóhelyem, Szombathely számára is írni saját történetet, nyomozós mesét, hogy bemutathassam, milyen csodás is a város. Szóval rengeteg ötlet és terv van, ami csak arra vár, hogy mese legyen belőle. Remélem, mindent sikerül megvalósítani.

Illusztráció Kőszegi-Arbeiter Anita A főhős Te vagy című kaland-játék könyvéből
Illusztráció Kőszegi-Arbeiter Anita A főhős Te vagy című kaland-játék könyvéből

Mostani interjúnk apropója, hogy te is felajánlottál mindkét könyvedből egy-egy példányt a Helyesen magyarul rajzversenyére, amit ezúton is nagyon köszönünk. Miért gondoltad úgy, hogy támogatod a kezdeményezésünket?

Nemrég kértem véleményeket az előolvasóimtól, és egy kérdőívet is készítettem, hogy mit várnak el a szülők egy jó mesekönyvtől. Meglepődtem, hogy a legtöbb szülő nemcsak a mese tartalmi minőségét, hanem a helyesírást is mennyire fontosnak tartja.

A saját meséimnél is fontosnak tartom ezt, ebben ti hatalmas segítséget nyújtotok, ezért úgy érzem, ez egy fontos kezdeményezés, a magyar nyelv ápolása. És hát mivel is lehetne ezt megalapozni a gyerekeknél, ha nem igényes mesekönyvekkel, amiben nektek is nagy szerepetek van, és én is szeretnék ehhez hozzájárulni.

Kőszegi-Arbeiter Anitáról és a mesekönyveiről Anita írói oldalán és meseíró csoportjában is olvashattok. Honlapján pedig játékos ötleteket és még több mesét olvashattok.

A rajzpályázat részleteit itt találjátok.

A Helyesen magyarul nyelvtani foglalkoztatófüzet tervezett borítója
A Helyesen magyarul nyelvtani foglalkoztatófüzet tervezett borítója
Rajzpályázat

Bigyi-bogyókat is nyerhettek a Helyesen magyarul rajzpályázatán

Hollenczerné Balogh Ilona Gyöngycsibék és barátaik című csodálatos mesekönyvét ajánlotta fel a rajzpályázat egyik nyertesének. Az írónővel beszélgettünk.

Mióta szórakoztatod az olvasókat a meséiddel?

A meseírás 2015 tavaszán kezdődött és június 26-án olvashatták blogom olvasói az első gyöngycsibés mesét. Az elmúlt évek során újjászülettek a gyöngyállatkák, és sokat változott az illusztrációk háttere is.

Részlet a Gyöngycsibék és barátaik című mesekönyvből
Részlet a Gyöngycsibék és barátaik című mesekönyvből

Néhány hónap múlva, augusztus 12-én létrehoztam a gyöngycsibés mesék Facebook oldalát is, majd nyáron összevonásra kerültek a Facebook oldalaim, így egy felületen követhetők a „Bigyi-Bogyós” történések.

A meseírás mellett gyöngyfűzéssel is foglalkozol. Mi volt hamarabb, a gyöngycsibék vagy a könyv? Kik a könyved szereplői és miért pont rájuk esett a választásod?

A gyöngyfűzés nagyon régi történet nálam, hiszen közel 20 éve fűzzük a gyöngyöt az iskolámban, ahol matekot tanítok a felsősöknek. Számos hitelesített magyar rekordunk van a 24 órás Gyöngybulinkkal kapcsolatban, ahol évről évre új rekordokat állítottunk fel. Tudomásom szerint ilyen rekordokkal csak mi büszkélkedünk.

Hollenczollerné Balogh Ilona, a Gyöngycsibék és barátaik című könyv írója
Hollenczollerné Balogh Ilona, a Gyöngycsibék és barátaik című könyv írója

Visszatérve a könyvre… számomra nagyon fontos, hogy minél többen fűzzenek gyöngyöt, hiszen nagy szüksége van a mai diákoknak a képességfejlesztésre és a sikerélményre. A gyöngyfűzés ebben sokat segít.

Kicsi gyerekek nem fűzik még a gyöngyöt, de szeretik a meséket és az állatokat. Akkor legyenek a mesék szereplői gyöngyállatkák, született meg a döntés. Mivel sok szereplőt szerettem volna már az elején is, de fűzési ötletek még csak kialakulóban voltak, így a tojásból kikelt gyöngycsibék rögtön 6 szereplőt adtak! Plusz a szülők és már meg is volt 8 szereplő. Ahogy születtek az újabb és újabb szereplők, úgy születtek a mesék is.

Az írás mellett mással is foglalkozol?

A meseírás mellett írom a Bigyi-Bogyó blogomat, ahol beszámolok a gyöngyfűző körútjaimról (ovikban és iskolákban fűzzük a gyöngyöt), mesélek a gyöngycsibés interaktív mesekönyv-bemutatókról, alkalmanként alkotótársaim gyöngyfűzős történeteit írom le és gyöngyfűzési ötleteket adok szülőknek, pedagógusoknak.  

Tervezed még újabb könyv írását?

Már kiadásra került a 2. kötet is, amelynek címe: Játszani jó! És az az igazság, hogy jelenleg még „1,5” könyvre való mesém vár kiadásra, de magánkiadásban ez nem egyszerű dolog. Sokat segíthetnének cégek, de többségüknek már kialakult a saját támogatási célja, így nehezen nyitnak az újabb felé. De bizakodom és keresem a támogatóimat.

 Hollenczollerné Balogh Ilona Gyöngycsibék és barátaik című könyve, a Helyesen magyarul rajzpályázat egyik nyereménye
Hollenczollerné Balogh Ilona Gyöngycsibék és barátaik című könyve, a Helyesen magyarul rajzpályázat egyik nyereménye

Miért döntöttél úgy, hogy támogatod a Helyesen magyarul rajzpályázatát és felajánlod a Gyöngycsibék és barátaik című könyvedet?

A helyesírás nem egyszerű dolog, a mai „számítógépes” világban még nehezebb. Keveset olvasnak a gyerekek, így kevesebb kifejezést, szókapcsolatot ismernek meg, egyre nehezebben fejezik ki magukat. A helyesírás egy kicsit „mumus” a számukra, de egy rajzpályázat már csábítóan hat rájuk. Úgy gondoltam, hogy a gyöngycsibés mesekönyvet meglátva még többen kapnak kedvet a rajzolásra.  

Hol találkozhatnak veled a kedves olvasók személyesen?

Pápa és Győr környéki gyerekek a gyöngyfűző körútjaimon találkozhatnak velem, illetve interaktív mesekönyv bemutatókon. Intézmények meghívását is örömmel fogadom.

Ha valakinek megtetszett a mesekönyved, hol tudja megvásárolni?

A mesekönyveim és a mesékhez kapcsolódó egyéb termékek a Bigyi-Bogyó Boltban vásárolhatók meg.

Gyöngycsibék és barátaik már sokféle változatban kaphatóak
Gyöngycsibék és barátaik már sokféle változatban kaphatóak

A Gyöngycsibék és barátaik című mesét meg is nézhetitek itt: http:// https://www.facebook.com/gyongycsibek/videos/2228695464115939/

Jó rajzolást kívánok minden pályázó gyerkőcnek! Legyen mesés minden napjuk!

A rajzpályázat részleteit itt találjátok.

Rajzpályázat

Kézműves csodák a Helyesen magyarul rajzpályázatán Papp Kámeától

Manós, névre szóló könyvjelzőt kapnak a rajzverseny azon résztvevői, akiknek alkotásai bekerülnek a Helyesen magyarul téli nyelvi foglalkoztatófüzetébe

Mivel nagyon szeretek adni, úgy döntöttem, hogy karácsonyra meglepem a Helyesen magyarul olvasóit egy ingyenesen letölthető nyelvi foglalkoztatófüzettel. Illusztrációként stílusosan gyerekrajzokat terveztem, így kiírtam egy rajzpályázatot. És ha már verseny van, akkor illik díjat is adni. Kerestem a megfelelő ajándékot, amikor is rátaláltam Papp Kámea csodálatos könyvjelzőire.

Papp Kámea nevével, illetve a Kámea kézmű és ajándéktárgyak oldal termékeivel már találkozhattatok a Facebookon és vásárokon is. Most az alkotót szeretném bemutatni nektek.

Kámea! Mesélnél nekünk, hogy kezdődött a kézműves pályafutásod?

Papp Kámea, a Helyesen magyarul rajzpályázat egyik díjának alkotója
Papp Kámea, a Helyesen magyarul rajzpályázat egyik díjának alkotója

Nos, akkor belekezdek. Két fiammal a 16. kerületben élek. Tanítóképző főiskolán végeztem idegennyelv tanító szakon és ennek hozadékaként általános iskolásokat tanítok délutánonként.

Kétéves volt a kisebbik fiam, amikor megrémülve attól, hogy vissza kellene mennem dolgozni egy távközlési céghez, ahonnan gyesre mentem, kitaláltam, hogy képeket fogok készíteni decoupage technikával és vásárokban fogom árulni. 2008-at írtunk akkor.

Nagyon szerették a munkáimat, de jött a válság és következő évben már nem akartak az emberek ennyi pénzt fizetni a képekért. Én viszont mindenképp be szerettem volna jutni valamilyen módon az emberek otthonába, így mágnes méretűvé zsugorítottam a képeket. Óriási mennyiségű hűtőmágnest kezdtem készíteni a férjemmel közösen.

Papp Kámea manós könyvjelzője, a Helyesen magyarul rajzpályázat egyik díja
Papp Kámea manós könyvjelzője

Mint kiderült, gyönyörű könyvjelzőket készítesz, de ha információim nem csalnak, másfajta termékek is megtalálhatók a repertoárodban.

Magánéleti átalakulás után már nagyon lecsökkent a partnereim száma, ahová addig szállítottam a mágneseket, így át kellett alakítani a profilomat. Ekkor kezdődött egy új világ, fára és plexire kezdtem nyomtattatni.

Az értékesítés nem volt az erősségem, a területi képviselőség nem állt közel hozzám, zavarba jöttem, ha a termékeimet kellett bemutatni. És akkor elkezdtem a közösségi platformon körbenézni. Írva már nem jöttem zavarba, ha a termékeimet kellett bemutatni. 2018 szeptemberében létrehoztam a Facebookon a Kámea kézmű és ajándéktárgyak oldalamat, ahol egy év alatt közel 1000 fő követi a munkámat, 2018 októberében pedig a Mompreneurs csoport tagja lettem. Eleinte nehezebben léptem egyről a kettőre, de aztán sikerült kapcsolatokat kialakítani, ahol a partnerek igényeit sikerült kielégíteni.

Tehát a munkám többrétű. Saját termékek (fából, plexiből, valamint szezonálisan különböző virágkötészeti dolgok) és egyéni igények kerülnek ki a kezeim közül. Mellette a tanítást is folytattam.

Mondhatjuk, hogy a hobbid a munkád, vagy még máshol is dolgozol?

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert azt csinálom, amit szeretek, és közben a két fiam minden fontos eseményénél jelen tudtam lenni, ami örök élmény lesz mindhármunknak.

Hol találkozhatnak Veled a kedves olvasók?

A termékeimet a Kámea kézmű és ajándéktárgyak Facebook oldalamon /meg tudjátok tekinteni, és ha beleszerettek valamelyikbe, Budapest 16. kerületében, az otthonomban vehetőek át. Természetesen messzebbről is rendelhettek, örömmel postázom nektek a kiválasztott termékeket.

A Helyesen magyarul téli rajzpályázatának részleteit itt olvashatjátok.

A Helyesen magyarul nyelvtani foglalkoztatófüzet borítója
A Helyesen magyarul nyelvtani foglalkoztatófüzet borítója
Rajzpályázat

A csodatermő fa valóban csodákat terem

Skolik Ágnes meséskönyve is az ajándékok között lesz a Helyesen magyarul rajzpályázatán.

A Helyesen magyarul egy téli, anyanyelvi foglalkoztatófüzettel szeretné megajándékozni kedves olvasóit, amelyben csodás gyermekrajzok szolgálnak majd illusztrációként. Erre kiírtunk egy pályázatot, november 10-ig várjuk a téllel kapcsolatos alkotásaitokat. És természetesen a rajzokat gyönyörű ajándékokkal jutalmazzuk. Az egyik ezek közül Skolik Ágnes A csodatermő fa című, varázslatos mesekönyve. A szerzővel beszélgettünk.

Már sokan ismerik a nevedet, és egyre többen a könyveidet is. Mikor ragadtál először tollat (vagy billentyűzetet) és miért kezdtél el írni?

38 éves korom körül írtam meg a kiskutyánk naplóját, ez volt az első próbálkozás. Aztán jött néhány év szünet. A kutyanapló még nem jelent meg nyomtatásban. Amikor újra írni kezdtem, annak érdekes története van: tudni kell hozzá, hogy hímzőgéppel, varrógéppel dolgoztam akkoriban, és a nővérem megkért, hogy az ovis csoportjába készítsek egy falvédőt. Mindegy, miről.

Ekkor született meg a csodatermő fás falvédő és a hozzá való mese, hogy tudják az ovisok, hogy miért az van a falvédőn, ami. Nagy sikere volt a mesének, sokáig minden elalvás előtt ezt kérték a gyerekek.

Hogy miért kezdtem el írni? Három gyermeket neveltünk, akin lassan-lassan egyre önállóbbak lettek, nekem pedig egyre több szabadidőm lett. Eleinte ezeket a szabad perceket, órákat használtam ki az írásra, és mivel sok pozitív visszajelzést kaptam, több időt szántam a mesékre.

A Helyesen magyarul rajzpályázat egyik díjának felajánlója, Skolik Ágnes
Skolik Ágnes, A csodatermő fa és más mesék szerzője, az egyik díj felajánlója

Milyen témákat dolgozol fel a történeteidben?

Nagyon sokfélét. Amilyen sokféle az élet és a környezetünk. A legjellemzőbb a természet bemutatása, az állatok, növények élete, de van a történetek között népmesei elemeket tartalmazó mese, vagy például az emberi értékek – barátság, segítőkészség – fontosságáról szóló történet is.

Miért pont ezeket a témákat választottad?

Mert ezek állnak közel hozzám. Világ életemben falun, kisvárosban éltem, ez a természetes „élőhelyem”, ezt ismerem, erről tudok sok olyan dolgot, amit a gyerekek talán nem. Vagy legalábbis nem eléggé ismerik. Például, hogy a veteményesben melyik zöldség magját vetik először, és mit takarítanak be utoljára? Vagy hogyan kel ki a kiscsibe, hogyan lesz belőle kotlóstyúk stb.

Kik szerepelnek a meséidben?

Többnyire állatok, növények, de van, amelyikben csak színes ceruzák. Vagy egy szegény leány, aki világgá megy. A búzaszem, amiből kenyér lesz. A mackó, akinek varázsereje van. Vagy gyerekkorom félelmetes mozdonya, a 424-es. És ő is tud mesélni.

Ha jól tudom, nem csak meséket írsz. Milyen műfajban képviselteted még magad?

Novellákat, esszéket szoktam még írni. Van egy majdnem kész kisregény is, de az talán ebben az állapotban is fog maradni örökre. A novellák egy része a gyermekkori emlékeimet dolgozza fel, több történetet írtam az alatt a 7 év alatt is, amikor Németországban éltem, ezek az akkori életem epizódjait jelenítik meg. Aztán írtam antológiákba, pályázatokra is, és ezt az egész színes forgatagot egy novelláskötetbe rendezve, magánkiadásban jelentettem meg, Olasz vacsora címmel.

A Helyesen magyarul rajzpályázat egyik díjának felajánlója, Skolik Ágnes novelláskötete
Skolik Ágnes Olasz vacsora című novelláskötete

Van olyan téma vagy műfaj, amelyben szeretnéd még kipróbálni magad?

Nem, most nincs. Még a regényt sem érzem úgy, hogy ki kellene próbálni. Talán később, ha kinövök a gyermekkorból.

Egy csodálatos zalai kis faluban éltek a férjeddel, és mondhatni, önellátó gazdaságot tartatok fenn. Mesélsz nekünk erről a ti kis csodavilágotokról?

Ez tényleg csodavilág. Ez kicsi, zalai zsákfalu, ahol az állatok, madarak a közvetlen közelünkben élnek, nem lep meg, ha egy sas köröz a fejem felett, vagy róka jár a kertben. Sok éven át külföldön éltünk, és arra készültünk, hogy idehaza azt együk, igyuk, amit mi saját magunk termelünk meg. Márciusban költöztünk, hamar neki is álltam veteményezni, csirkéket vettünk, és leraktuk az önellátó élet alapjait. Sok minden megtermett a kertben, próbálkozom sajtot, túrót, száraztésztát csinálni. Sok zöldséget, kevés húst eszünk, házi készítésű szörpöket, savanyúságokat, lekvárokat készítek, kenyeret sütök, szappant főzök, de azért még van, amiért a boltba kell szaladni.

Korábbi beszélgetésünk alkalmával említetted, hogy küldetésednek tartod a magyar nyelv ápolását. Miért alakult ki benned ez az érzés és mit teszel ennek érdekében?

Igazából ez talán általános iskolás koromra nyúlik vissza, ahol olyan magyartanárunk volt, aki úgy megtanította, hogy „éjjel ha álmodból felébresztenek, akkor is tudni kell”. És bizony tudtuk is. Aztán amikor az írással kezdtem foglalkozni, teljesen természetes volt, hogy odafigyelek, nem használok ok nélkül idegen szavakat, szépen, magyarul fogalmazok.

A közösségi média és a „modern világ” azt látom, pont az ellenkező irányba tart. Olykor olyan szavakat olvasok, nem is értem, mit jelent. Ez még nem is lenne baj, mert utánanézek, de amikor indokolatlan az angol, mert van szép magyar szavunk rá, akkor azt nem nézem jó szemmel. És általában szóvá teszem. És általában nem értik, mi a gond ezzel. Szerencsére azért vannak kedvező változások, de sokat kell tenni érte, hogy a magyar gyerekeknek a magyar nyelv használata legyen a természetes.

Az ismeretségünk a Helyesen magyarul rajzpályázatával kapcsolatban indult, amelyre díjként felajánlottad A csodatermő fa című, varázslatos mesekönyvedet. Ezúton is nagyon szépen köszönjük. Miért döntöttél úgy, hogy támogatod a pályázatunkat és a küldetésünket?

Pont azért, mert fontos nekem, hogy megőrizzük és továbbadjuk ezt a kincset, ami csak nekünk magyaroknak van: magyar anyanyelvünk. És nekünk, íróknak, főleg a meseíróknak kötelező tudatosan figyelni arra, hogy mit írunk le, milyen szavakat használunk a mesékben, de a hétköznapi életben is. És örülök annak, hogy más is így gondolja és más is küldetésének érzi továbbadni a helyes, szép, különleges magyar nyelvet.

A Helyesen magyarul rajzpályázat egyik díja, Skolik Ágnes A csodatermő fa című könyve
Skolik Ágnes A csodatermő fa című mesekönyve, a Helyesen magyarul rajzpályázatának egyik díja

Mesélsz egy kicsit a könyvről, melyet a Helyesen magyarul rajzpályázatán résztvevő gyerkőcök nyerhetnek meg? És a többi meséskönyvet is mutasd be pár szóval, kérlek!

A csodatermő fa című kötetem – ezt ajánlottam fel a rajzversenyre – 2015-ben jelent meg először, a második kiadás pedig a napokban készült el. Ezek a történetek a 6–10 éveseknek ajánlottak inkább, mert kicsit komolyabb, elgondolkodtatóbb tartalmak is vannak benne. Az első írásban Édesanyámról emlékezem meg, akinek nagyon nagy része volt abban, hogy én most itt ezekre a kérdésekre válaszolok. Abban az írásban elmesélem, hogyan is kezdődött a könyvek, az olvasás szeretete, és mi adott kellő alapot ahhoz, hogy ilyen meséket tudjak írni.

Ezen kívül több mesének is valós alapja van, gyermekkori emlékeim köszönnek vissza belőle. Mesélek az öreg mozdonyról, amit a mai gyerekek már csak képeken látnak, aztán a veteményesben fejlődő növényekről, a karácsonyfának ültetett kis fenyőről, és arról, hogyan tanulunk a szüleinktől, nagyszüleinktől. A könyvben csodaszép illusztrációk vannak, nagyon jól illeszkednek a mesékhez.

A Helyesen magyarul rajzpályázat egyik díjának felajánlója, Skolik Ágnes Csibemese című könyve
Skolik Ágnes Csibemese című, óvodásoknak szóló könyve

Az óvodás korosztálynak ajánlom a Csibemese című könyvemet. Ebben szintén versek és mesék találhatók. A könyv szerkezete az évszakok váltakozását követi. A kiscsibés az első történet, aztán a búzaszem meséje, kedves őszi történetek egy óvoda udvaráról, majd versek a Mikulásról. A kötet második részében egy népmesei elemekkel átszőtt történet olvasható a szegény leányról, majd egy mai modern mese egy csodatévő mackóról.

Az Első verseskönyvem pedig a legkisebb olvasóközönség részére készült. Rövid versikék egy kislányról – aki mellesleg az unokám –, állatokról, madarakról, és a kicsiket foglalkoztató kérdésekről.

A Helyesen magyarul rajzpályázat egyik díjának felajánlója, Skolik Ágnes verseskönyve
Skolik Ágnes Első verseskönyvem című kötete a legkisebbeknek

Sok mesét, novellát írtál, biztosan van közötte olyan, ami a szívedhez nagyon közel áll.

A kedvenc írásom nem valódi, gyermekeknek szánt mese, hanem egy mese arról, hogy hogyan születnek a nagymamák. Ezt akkor írtam, amikor én is nagymama lettem, pontosabban még csak várandós volt a lányom, a kis unokámmal. http://www.skolikagnes.hu/2019/10/22/hogyan-szuletnek-a-nagymamak/

Hol találkozhatnak veled személyesen az olvasók?

Mivel a kicsi zalai falu nagyon vidéken van, ezért jobbára csak itt, a környező kis falvakban, városokban lehet számítani a felbukkanásomra. Természetesen, ha hívnak, akkor bizonyos észszerű határon belül szívesen elmegyek bemutatkozni és megmutatni a könyveimet.

Hol tudnak a kedves olvasók információt szerezni a köteteidről, illetve hol ismerhetnek meg téged? Valamint ha kedvet kaptak a könyveid elolvasásához, hol tudják megrendelni őket?

Van egy weboldalam, ahol a könyveimről minden információt megtalálnak a látogatók. Ezen kívül meséket, novellákat is olvashatnak, valamennyire megismerhetnek engem is közelebbről. Sok olyan mese olvasható itt, ami még nyomtatásban nem jelent meg, és itt mutatom meg a személyre szóló meséimet is.

Könyvet rendelni is itt van lehetőség http://www.skolikagnes.hu, illetve a Facebook oldalamon: https://www.facebook.com/skolikagnes/

A meséim közül néhány megtalálható a Dió Magazinban és a Kiskobold című magazinban, és youtube csatornám is van: https://www.youtube.com/user/skolikagnes/featured?view_as=subscriber

A mesék egy részét a saját előadásomban hallhatják a gyerekek, sőt a Cirmos cica és a tejecske címűhöz a rajzokat is én készítettem. Erre nagyon büszke vagyok, mert a saját korlátaimat léptem át, hiszen elvileg nem tudok rajzolni…

Köszönjük szépen, hogy meséltél magadról és a könyveidről, ezáltal megismerhettünk! Valaki biztosan nagyon boldog lesz, hogy a Helyesen magyarul rajzpályázatán megnyerheti A csodatermő fa című mesekönyvedet.

A pályázati kiírást itt találjátok: https://www.facebook.com/korrektura.szerkesztes/photos/a.110735760304171/145763620134718/?type=3&theater

A Helyesen magyarul rajzpályázatának kiírása
A Helyesen magyarul rajzpályázatának kiírása

A Helyesen magyarul rajzpályázatára 2019. november 10-ig várjuk az alkotásokat az info@helyesenmagyarul.hu e-mail címre.