Egyéb kategória

Édesapa mesél

Mit ad a mese a gyermeknek? És mit adhat nekünk, felnőtteknek? Ebben a bejegyzésben egy kivételes embert szeretnék bemutatni nektek. Varga B. Árpád állami gondozott kisgyermekek között nevelő, másod- “szerelemállásban” meseterapeuta. Meseterápiákat tart gyermekeknek, valamint…

Tovább
Munkáim

Foto.jog Képben az ember – készül Richlach Mónika hiánypótló könyve

Van egy csoport a Facebookon, ahol vállalkozó anyukák segítik egymást ötletekkel, jó tanácsokkal. Itt találtunk egymásra Richlach Mónikával, aki jogász és fotós is, és éppen egy Foto.jog című könyvön dolgozik.

Volt már önálló kiállítása, illusztrált már könyvet fotókkal, kipróbálta magát minden fotós területen. A két tevékenység viszont nehezen összeegyeztethető, mindkettő időigényes és nincs vége a tanulásnak. De Mónika megtalálta a kiskaput, megalapította a Merosus Kft.-t és kialakulóban van a hiánypótló álomprojektje is, ami a Foto.jog.

Richlach Mónika, a Foto.jog írója
Richlach Mónika, a Foto.jog írója

Erről írja könyvét is, melynek címe Foto.jog, Képben az ember, Őrizd a pillanatot felelősséggel. Ennek a nagyon érdekes és sokakat érintő könyvnek a nyelvi ellenőrzésére kért fel Mónika, melyet örömmel vállaltam el.

Miért írtam, hogy sokakat érint? – kérdezhetitek. Valóban igazatok lehet, ha úgy gondoljátok, hogy a könyvben foglaltak csak a fotósok számára fontos. Viszont ha elolvassátok a könyvet, rájöttök, hogy igazából mindenkire vonatkozik, aki fényképez, és akiről már csak egyszer is készült fotó.

Kis ízelítő a könyv témái közül:
– kinek a tulajdona a kép?
– hogyan védjem a képeimet?
– megoszthatom mások fényképeit?
– két ember már tömeg?
– rendezvényen fotóznék, hogyan tájékoztassam a résztvevőket?
– futóversenyt szervezek, nem tudom beazonosítani az összes résztvevőt, hogyan járhatok el szabályosan, ha fényképeket szeretnék az eseményről?
– stockfotó oldalról szedtem le a képet, kereskedelmi forgalomba hozhatom?
– mikor kérjek hozzájárulást?
– kinek érvényes a hozzájárulása?
– különleges adat a fotó?
– meddig őrizhetem meg a fotókat?
– ősrégi képeket már nem élő emberekről megoszthatok zárt csoportban?
– fényképezhetik a gyermekemet az iskolai ünnepségen?
– saját fotómat fedeztem fel egy idegen oldalon, mit tegyek?
– kitették az esküvői képünket az étterem honlapjára, mit tegyek?
– konferencián marketing célból engednem kell, hogy fotózzanak, tényleg így van?
– ingyenes kiadványba bárki fotóját berakhatom?
– megvághatom más fotóit?
– tényleg csak OKJ képesítéssel fotózhatok?

Richlach Mónika Foto.jog című könyvének borítója
Richlach Mónika Foto.jog című könyvének borítója

A könyv hamarosan elkészül, lázasan folynak az előkészületek, háttérmunkák, interjúk. A könyv borítóját Burda Anna készítette. A munkában részt vesz még Kiss-Márton Adrienn, ő tartja a kapcsolatot a sajtóval és koordinálja a teljes projektet.

Mónika mindent átélt, megtapasztalt, amiről a könyv szól. Ha új, fotózást érintő tevékenységbe kezdett, előtte átolvasta a témáról a jogi tudnivalókat. Minden nyilatkozatot, minden szerződést, megállapodást ő készített. Saját adatvédelmi csomagot alakított ki, amelyet fotósoknak is oktat, a szerzői jogi szabályokból kimazsolázta, ami a fényképekre vonatkozik, ezt a tudást is átadta már fotósoknak. Nagy meglepetést okozva ezzel, mert a legtöbben el sem tudják képzelni, hány felé kell figyelni, hogy akaratunkon kívül ne sértsük meg mások jogait. Évek óta gyűjti, rendszerezi az anyagot, és közben nem tesz mást, mint hálásan figyel. Figyel, hogy mások is megküzdenek ugyanezekkel a kérdésekkel.

Richlach Mónika könyve, a Foto.jog hamarosan megjelenik. Én már nagyon várom!

Ha Te is könyvet írsz, vagy blogot, esetleg honlapod van, vagy van bármilyen szöveged, amelynél nem vagy biztos a dolgodban, hogy mindent helyesen van írtál, akkor keress bizalommal, örömmel segítek!

Mosolygó-Marján Erzsébet (szerkesztő, korrektor)

Web: https://www.helyesenmagyarul.hu/
Facebook: http://fb.me/helyesenmagyarul
E-mail: info@helyesenmagyarul.hu
Telefon: +36 30 689 0211

Webshopgondozás

Marketing és termékfeltöltés - a webshopok legnagyobb problémái

A legutóbbi “Nagy Webáruház Felmérés” eredményei alapján a hazai webshopok számára a marketing tevékenység menedzselése és a termékfeltöltés okozza a legnagyobb nehézséget. A marketing eszközök közül a keresőoptimalizálást tartják kiemelkedően hatékonynak.

A WebShop Experts 2018-ban már 11. alkalommal végezte el online kérdőíves kutatását 894 hazai e-kereskedő részvételével. 75%-uk napi kétszáznál kevesebb látogatóval rendelkezik, és csak 4%-uk kétezernél többel. A webáruházak életkora egyenesen arányos a napi látogatók számával, kisebb mértékben az átlagos tranzakciók nagyságával. A kosárérték a kisebb áruházaknál nagyjából 16.000 Ft, míg a nagyobbaknál több mint 24.500 Ft.

A webáruházak 82%-a biztosít utánvétes fizetési lehetőséget átvevőponton vagy futárnál. Ezt a banki átutalás (76%) és a készpénzes fizetés (56%) követi. Online bankkártyás fizetést 53%-uk tesz lehetővé, mely az előző évben még csak 46%, 2015-ben pedig még csak 36% volt.

A szállítási módok esetében a házhoz szállítás aránya enyhén nőtt, míg a személyes átvétel csökkent. A csomagpontok és automaták szerepe nagyrészt stagnál, sőt néhány százalékponttal még csökkent is. (MPL Posta Pont 26%, Pick Pack Pont 14%, DPD Pickup csomagpont 4%.) Ez nem a felhasználói igényeket tükrözi, hanem azt, hogy a hazai webáruházak milyen lehetőségeket biztosítanak vásárlóik számára.

2018-ban első alkalommal vizsgálták a webshopok nehézségeit. Főként a marketing (45%), valamint a termékfeltöltés és menedzselése (30%) okoz komoly problémát számukra. A marketing eszközök közül a webáruházak 68%-a a keresőoptimalizálást tartja kiemelkedően hatékonynak, ezt követik a Google Adwords hirdetések, a remarketing és a közösségi média.

A termékek feltöltése a webshop üzemeltetők egyharmadának gondot okoz.
A termékek feltöltése a webshop üzemeltetők egyharmadának gondot okoz.

A Helyesen magyarul csapatával igyekszünk ezeken a problémákon úrrá lenni, és segíteni a webshop tulajdonosoknak a webáruházak teljes körű gondozásával, mely magában foglalja
– termékfeltöltés a termékek nevének, cikkszámának, leírásának és fotóinak webshopba történő megadásával,
– SEO címkékkel való ellátását,
– SEO-nak megfelelő termékleírások elkészítését,
– termékek megjelenítésének egységesítését,
– a megrendelő által megadott szöveges részek nyelvi ellenőrzését.

Természetesen szeretnénk kitűnni a szolgáltatók sorából, melyet nem csupán magas színvonalú munkavégzésünkkel kívánunk elérni.

Megbízóink bizalmát extra ingyenes szolgáltatásokkal kívánjuk meghálálni:
– Megrendelőink linkelhető logója felkerül a https://www.helyesenmagyarul.hu/ weboldal Partnerek rovatába.
– Készítünk egy blogbejegyzést (PR cikket) a webshopról (SEO szavak felhasználásával), mely a https://www.helyesenmagyarul.hu/oldal Blog rovatában fog megjelenni a megrendelővel előre egyeztetett időpontban, ezzel is felkeltve a lehetséges vásárlók érdeklődését.
– A cikk megjelenik a Helyesen magyarul Facebook oldalán is.

Ajándékunk egy SEO-zott cikk megírása és megjelenítése
Ajándékunk egy SEO-zott cikk megírása és megjelenítése

Ha szeretnének egy precízen feltöltött webáruházat, melynek termékeire könnyen rátalálnak, valamint örülnének egy ajándék SEO-zott cikknek és megjelenési lehetőségnek, keressenek az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Mosolygó-Marján Erzsébet

Telefon: +36 30 689-0211

E-mail: info@helyesenmagyarul.hu

Munkáim

Magyar helyesírás. Ne vesszünk el benne!

Mindannyian tudjuk, hogy nem egyszerű nyelv a magyar és a helyesírása is igen bonyolult. Ebben az “útvesztőben” szeretnék kis segítséget nyújtani cégtulajdonosoknak, íróknak, webshop-tulajdonosoknak és mindenkinek, akinek fontos, hogy a magyar helyesírásnak megfelelő irományok kerüljenek ki a kezei közül.

Már általános iskolás korom óta foglalkoztat a helyesírás. Az igazat megvallva, idegesítenek azok a feliratok, melyek nem a magyar helyesírás szabályainak megfelelően vannak írva. Emellett mindig is imádtam olvasni, amire egyre kevesebb idő jutott. Úgy gondoltam, hogy a helyesírást és az olvasást egyesítő korrektúrázást választom hivatásomul. Jó döntésnek bizonyult, hiszen már több mint tíz éve foglalkozom mindenféle írott szöveg magyar helyesírás szerinti javításával. Tíz év után útjára indítottuk a http://www.helyesenmagyarul.hu/ weboldalt és vele együtt ezt a blogot. Célom, hogy segíthessek mindenkinek, akinek szüksége és igénye van a helyesen megírt szövegekre.


A magyar helyesírás kezdetei

Többféle területen igyekszem hozzájárulni a szövegek magyar helyesírás szabályai szerinti közzétételéhez.
Egyrészt íróknak, cégeknek, weblap-tulajdonosoknak, bloggereknek segítek mindenféle írott anyag (könyv, tanulmány, weboldal, blogcikk, katalógus, hírlevél stb.) nyelvi ellenőrzésében. Ennek részleteit itt találjátok.

A webshop-üzemeltetők életét is igyekszem megkönnyíteni teljes körű webshop-gondozással. Ez nem szól másról, mint a termékek webshopba történő feltöltéséről, SEO címkékkel való ellátásáról, SEO szerinti leírások elkészítéséről, a megrendelő által megadott leírások magyar helyesírás szerinti ellenőrzéséről stb. A részletekről itt olvashattok.

Nagyon szívesen segítek magánszemélyeknek is, ha a magyar helyesírással kapcsolatos kérdéseitek vannak. Erre indítottam egy külön Facebook oldalt is, ahol nyugodtan feltehetitek a kérdéseiteket, igyekszem minél hamarabb megválaszolni őket.
Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy túl komoly ember, ezért nekik nem lesz meglepő, hogy ezen az oldalon nemcsak komoly, a magyar helyesírással kapcsolatos írásokat fogtok találni, hanem alkalmanként vicces bejegyzéseket, játékokat is hozok nektek, illetve hetente új fejtörővel érkezem.

Gondot okoz a magyar helyesírás?

Jó szórakozást kívánok mindenkinek!